Erdő Ajándéka Erdei Iskola

Gondolatok az évkörhöz

Tél- Erdő AjándékaSzabó Lőrinc: Téli napfény

Mikor, még csak az ablakon át,
a kezemre idenyal,
felbámulok rá, úgy emel, hív
a sugaraival:
januári, de máris oly jó,
oly érthetetlen,
mint gondolat nélkül a vágy
a szerelemben.
Mint gondolat nélkül a vágy,
forrón és testtelen
ömlik körül, úgy visz, cirógat,
és oly esztelen:
rózsaszínben lobog a hús
belső feketesége,
s hálám, mint tüköritta fény,
csap vissza az égbe.
Óh, minden hogy aranylik, árad,
s mily csókba gyúl!
Hogy robban! robbant! Óh, milyen jó!
S mennyire új!...
Dehogy új!...Csak jó! Csak jó! A legjobb!
az örök, a régi!...
Százezer éve napimádó,
aki érzi!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Lehet-e szavakkal beszélni a csendről? Arról a csendről, ami egy frissen behavazott erdő közepén várja, hogy megszólíthasson? Mindenesetre megpróbálom, talán sikerül. Még friss az élmény, még nagyon bennem van a vasárnapi Kő-hegyi kirándulás, ahol az erdőt járva újra és újra megszólított a csend, az a bizonyos behavazott erdő közepén lakó csend.

Aznap reggel kicsit tétován indultam útnak. Nagyon vonzott a kórustagok által szervezett erdei kirándulás, de a napok óta tartó köhögős-náthás gyengélkedés igen erőteljesen húzott az ágy felé. Aztán egy kedves hajnali üzenet - "Igazi gyógyító, kirándulóidő van!" - pár perc alatt eldöntötte a kérdést, igen, jövök! A friss levegő, a mozgás, a jó társaság nem árthat, sőt... És persze, hogy nagyon jó volt a túra! Kihívásokkal és kacagásokkal teli, családias, kellemes, gyógyító. Élveztem minden pillanatát, ahogy már jó ideje élvezek minden természetjárást, bakancsos túrát, hegymászást vagy bringázást. Élvezem, ahogy a kilométerekkel együtt legyőzöm magam és élvezettel töltődöm fel a fák, madarak, hegyek, napsugarak által. 

A vasárnapi téli erdő azonban meglepett. Meglepett és megajándékozott. Először véletlenül eszméltem rá az érzésre, ami a behavazott fák között halkan megérintett. Akkor éppen csak úgy véletlenül volt csend körülöttem, talán lemaradtam a többiektől, hogy kicsit bámészkodjak, gyönyörködjek a hófehér, érintetlen hóval belepett fák és bokrok kristálytiszta világában. Akkor észrevétlenül, puha, szinte megfogható takaróként ölelt körbe a csend. Különleges simogatására csak kicsit később eszméltem, emlékeztem, amikor már újra barátaim libasorában masíroztam Pomáz és Szentendre között. Hát persze, hogy újra át akartam élni! Muszáj még találkoznom a csenddel! És egy kanyarban úgy intéztem, hogy édes kettesben maradhassak a behavazott erdő csendjével. Még a szememet is lehunytam, hogy méltóképpen befogadhassam. Ha Ti már jártatok vendégségben a Csendnél, a behavazott erdő csendjénél, akkor Nektek nem kell bemutatnom azt a különleges, mosolyt fakasztó, békét teremtő, erőt és szárnyakat adó pillanatot, ami csak a behavazott téli erdő csendjében érezhető. Szinte lecövekeltem ott az erdő közepén. A csend tapintható volt, végtelen nyugalmat árasztott, szinte simogatott, olyan kedves szelídséggel, ahogy csak a nagyon erősek tudnak érinteni... még most is érzem, gyakran felidézem, amíg újra nem kerülhetek közelebb hozzá. Csak ajánlani tudom Nektek is! Legyetek Ti is a csend vendégei a téli erdő közepén!  Keressétek fel és hagyjátok, hogy hófehér téli ölelésével megajándékozhasson Benneteket! 

http://szivlenyomatok.blog.hu/2014/12/30/hohelyzetben Mészáros Marianna írása